2008/03/06

Ízlés dolga

Sokféleképpen érzünk a nagy napról. Vannak, akik úgy szeretnék emlékezetessé tenni, hogy már jó előre megszervezik az összes apró részletet, de vannak, akik másra vágynak.

Sok fórumon olvastam, hogy ha esküvő, akkor minden hirtelen drága…
Nekik szeretnék segíteni.

Tudom, ezzel magam ellen beszélek, de ha éppen a teljes kötetlenség, a kaland a cél, akkor bátran bele lehet vágni! Hátizsákos esküvő. Tapasztalatból írom, hogy nem szükséges bankot robbantani ahhoz, hogy a nagy nap emlékezetes, és később visszaemlékezve egy jó poén legyen.

Nos, akkor elő a térképpel! Gondoljuk végig párunkkal egy jó ital, kávé vagy süti mellett, hogy hová szeretnénk menni kirándulni. Jegyezzük fel a kisebb településeket, segítségül hívhatjuk akár a vendégváró.hu oldalt is. Hívjuk fel őket, ki mikor tudna minket fogadni egy esküvő erejéig. Valószínű, hogy korábbi időpontok fognak felmerülni, mint gondolnánk.

Ha véglegesítettük a helyszínt, alaposan járjunk utána, mit tudunk majd a környéken tenni mint ifjú pár az esküvőnk után. Ha a szervezéssel végeztünk, akkor már csak a ruhák kiválasztása, illetve egy piknikes kosár beszerzése van hátra! A piknik stílusos, és nagyon jó mulatság.

Fotográfusként a következőket tudom javasolni a nagy nap megörökítésének érdekében:
Ha van, vagy tudunk kölcsön kérni, akkor egy jó digitális gép csodákra képes! Bármikor vissza tudjuk nézni az eredményt és újrarendezhetjük, ha valami éppen nem tetszik. A környéken talán lesznek rajtunk kívül mások is, így őket megkérhetjük egy-két kép elkészítésére. Elképzelem, mikor megszólítanak egy juhokat terelő pásztort azzal a szöveggel, hogy épp most házasodtunk össze, készítene pár képet rólunk??!

Szerintem az emberek vannak olyan kedvesek, hogy feldobják a napunkat. Amennyiben nem találunk senkit, akkor marad a karunk a közös képekhez. Lehetőleg az készítse, akinek hosszabb, bár így is eléggé szűkösek a lehetőségeink! Ha van ismerősünk, akinek van fotóállványa, kérjük kölcsön. A legtöbb gépen van önkioldó funkció, így csodálatos kompozíciókat érhetünk el. Végső esetben a gépet rögzíthetjük bármihez, ha nincs állványunk: autó, kerítés, faág, villanyoszlop (a magasfeszültségűeket inkább kerüljük) ehhez jó, ha van nálunk egy erős ragasztószalag. Még mindig olcsóbb, mint egy esküvői fotós. Garantáltan egyedi képek készíthetők!

Fontos és ne feledjük! A digitális gépet az elérhető legjobb felbontásával használjuk! Ne járjunk úgy, mint azt egy fotólaborban hallottam: valaki élete nagy utazása előtt vett egy digitális fényképezőgépet, s szokás szerint, a jó ismerősök el is látták tanácsokkal: a felbontást vegye le, mert akkor több fér a memóriakártyára (!). Háááát, az illető a kicsit-nél jobban el volt szontyolodva, mikor a nyaralás után a laborban közölték vele, hogy maximum a számítógépén nézegetheti a képeit 640x480-ban, mert másra nem elég…

A fényképezőgépen javasolt, hogy a legjobb felbontást használjuk, ha nem akarunk csalódni. Egy plusz memóriakártya megéri az emlékeket.
S ha ezek után mégis úgy döntenének, hogy inkább esküvői fotóst hívnak, nos, megértem Önöket :)

0 comments: